Erdély

A Roma korábbi játékosával erősít a Kolozsvári CFR


A 25-szörös görög válogatott 15. klubjához írt alá.

A világszinten ismert olasz Roma és a görög Olimpiakosz korábbi játékosával, a görög Panajotisz Tahszidisszel erősítette meg keretét a román labdarúgó élvonalban szereplő Kolozsvári CFR együttese. A box-to-box középpályás már 32 éves és az egyesült arab emirátusokbeli Kor Fakkan csapatától érkezett.

Tahszidisz a másik görög óriás, az AEK Athén nevelése, ahonnan 2010-ben vitte a Genoa Olaszországba. Két évvel később a Roma 2 millió eurót fizetett érte, a fővárosi bordó-fehéreknél 23 meccsen lépett pályára, majd egy év után 3 millió euró fejében továbbállt –a Genoához. Itáliában 156 mérkőzésen lépett pályára a Serie A-ban (7 gól, 15 gólpassz) és 88 alkalommal a Serie B-ben (3 gól, 13 gólpassz) az említett két gárda mellett a Cesena, a Grosseto, a Hellas Verona, a Catania, a Torino, a Cagliari és a Lecce színeiben.

Közben hazatért, a nagy rivális Olimpiakosz Pireuszhoz, majd kipróbálta magát Angliában, a Nottingham Forrestben, majd 2021-ben előbb Szaúd-Arábiába, majd az Egyesült Arab Emirátusokba tette át székhelyét.
Tahszidisz a harmadik játékos, akit a CFR leigazolt az egy héttel ezelőtti szezonrajt óta. Az előző napokban érkezett az izraeli U21-es válogatott csapatkapitánya, a középső védő Ziv Morgan a Kirjat Smonától, valamint a 27 éves horvát Anton Kresic a Rijekától.

Utóbbi szintén középső védő, egykor megfordult Olaszországban, ahol az Atalanta igazolta le, majd hatszor is kölcsönadta. Kresic 57 meccsen lépett pályára az olasz második osztályban.

Ami a távozókat illeti, csapatot talált magának időközben a 24 éves portugál - bissau-guineai Zé Gomes, aki a ciprusi Etnikoszban folytatja pályafutását, a 31 éves Karlo Brucic, aki hazatért Horvátországba a Varazdin csapatához, valamint a 29 éves kameruni-francia Jean Claude-Billong, aki meg sem állt a Muangthang Unitedig és Thaiföldig.

fotó: https://www.facebook.com/cfr1907