Erdély

A kapitányt váltotta a szatmári védő


Jelentős bihari közreműködéssel győzött Románia Tórshavnban.

Ha nehezen is, de behúzta a következő győzelmét is a román labdarúgó válogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének F csoportjában. Cosmin Contra legényei ezúttal Feröer-szigetek legjobbjait múlták fölül a hajrában szerzett három góllal 3-0-ra. A találkozón komoly szerepet játszott a magyar állampolgársággal is rendelkező Adrian Rus.

A szatmárnémeti születésű védő a 39. percben állt be a csapatkapitány Vlad Chiriches helyére. A Sassuolo védője a hírek szerint húzódást szenvedett. Rus ezzel elmondhatja magáról, hogy kétszer többet szerepelt idén ősszel a válogatottban (2), mint klubcsapatában, a Fehérvárban. Sőt, amennyiben kedden Norvégia ellen is pályára lép, a különbséget megháromszorozhatja!

A győzelemben döntő szerepet játszott a válogatott két, Bihar megyei csatára is, a vezetést ugyanis a margittai George Puscas szerezte meg a 74. percben, majd Alexandru Mitrita gólja után (83.) a nagyváradi Claudiu Keserü állította be a 3-0-s végeredményt a hosszabbítás pillanataiban.

Szintén a román labdarúgó-válogatottakhoz kapcsolódó hír, hogy az U19-es együttes 1-0-s vereséget szenvedett Spanyolország ellen a Szerbiában zajló Európa-bajnoki selejtezőcsoportban. Gyenge Szilárd, az FK Csíkszereda kapusa a kispadról nézte végig a mérkőzést.

fotó: frf.ro