Erdély

Nagy verést kapott Varesében a Nagyvárad, pedig maga is 81 pontot dobott


Az első három negyedben csak statisztált a partiumi együttes, de még semmi sincs veszve.

Ritkán szenved valaki majdnem húsz pontos vereséget akkor, ha maga is 81 pontig jut – még kosárlabdában is. Mégis ez történt szerda este, a FIBA Európa Kupa középcsoportjának harmadik fordulójában a Nagyváraddal, amely 100:81-re kapott ki az olasz Itelyum Varese otthonában.

A mérkőzés teljesen egysíkú volt, jól mutatja ezt, hogy a Nagyvárad egy pillanatig sem vezetett, sőt, döntetlenre is 4:4-nél állt utoljára! Érdekesség, hogy a csapatok a második negyedben lemásolták az első játékrészben produkált teljesítményüket, hiszen az olaszok mindkétszer 26:19-re „nyertek”, így a nagy szünet előtt már 52:38 volt az előnyük.

A harmadik negyedben tovább romlott a Nagyvárad helyzete, a végére már 81:54-re vezettek a taljánok. Mi lesz itt a végére, tehették fel ekkor a kérdést a kétségbeesett partiumi szurkolók. Csakhogy az utolsó negyedre az olaszok visszavettek a tempóból, ennek köszönhetően a Nagyvárad nyolc pontot le tudott dolgozni hátrányából, így „csak” 100:81 arányú a vereség lett belőle.

Mindezt annak ellenére, hogy az erdélyi csapatban négyen is kétszámjegyű pontot szereztek: Donatas Tarolis és Catalin Baciu egyaránt 14-et, Kris Richard és Jonathan Arledge pedig 10-10-et.

Egy győzelmével és második vereségével a Nagyvárad visszaesett az N csoport utolsó helyére, de ugyanúgy 4 pontja van, mint a Varesének és a holland ZZ Leidennek, míg a német Niners Chemnitz 6 ponttal vezet. Január 17-én éppen a listavezető vendége lesz a Nagyvárad, az utolsó két fordulóban viszont hazai pályán vívhatja ki a továbbjutás jogát.

fotó: www.fiba.basketball/europecup