Erdély

Balhés meccset vezetett Kovács István


Az erdélyi játékvezető 18 (!) lapot osztott ki, ennek a felét az utolsó tíz percben.

Feszült mérkőzést vívott egymással Törökország és Csehország a Németországban zajló labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának utolsó mérkőzésén: a 2:1-es török győzelmet hozó találkozón Kovács István játékvezető 16 sárga és két piros lapot mutatott fel.

Kovács első komoly döntése a 20. percben született meg, amikor az addig domináló csehek középpályásának, Antonin Baraknak felmutatta a második sárgát – majd a pirosat. Az emberelőnybe került törökök Hakan Calhanoglu révén az 51. percben megszerezték a vezetést, de negyed órával később Tomas Soucek kiegyenlített.

Mindkét csapat a továbbjutásért harcolt, egyre nőtt a feszültség, az indulatok pedig a 80. perc után elszabadultak: a hátra lévő időben (beleértve a 10 perces ráadást)a nagykárolyi spori 9 lapot osztott ki. Átlagban két percenként egyet!

Az, hogy Cenk Tosun a 94. percben megszerezte a győztes gólt, bebiztosítva a törökök továbbjutását és a csehek búcsúját, szinte már el is sikkadt a lapok áradatában.

A feszültséget jelzi, hogy Tomas Chory 98. percben kapott piros lapja miatt a csehek 9 emberrel fejezték be a meccset, míg Uğurcan Çakır cserekapus a kispadon is besárgult.

A végeredmény tehát a csehek oldalán két piros és 5 sárga, míg a török oldalon 9 sárga – na meg egy továbbjutást érő győzelem.

Összehasonlításképpen az előzetesen pikánsnak vélt Szerbia – Szlovénia mérkőzésen Kovácsnak hat sárgát kellett felmutatnia.

Az F csoportot a 6 pontos Portugália nyerte a szintén 6 pontos Törökország előtt, de továbblépett a 4 pontos Georgia is, míg az 1 pontos Csehország utazhat haza.

fotó: www.fotbal.cz