Erdély

Idén is nagyüzem van Aradon: a kapusait is lecserélte az UTA


Amint azt megszokhattuk, nem unatkozhatott nyáron az adminisztratív személyzet, de miért mentek el alapemberek?

Messze még az átigazolási időszak vége, de az Aradi UTA már 13 játékost igazolt és 12-t engedett el, a nyári kánikulában nem unatkozott tehát a klub adminisztrációs személyzete. Érdekesség, de a Maros-partiak lecserélték az összes kapusukat!

A tavalyi szezonban leginkább Florin Iacob állt a piros-fehérek kapujában, a 30 éves portás 32 bajnokin 42 gólt kapott. A nyáron a kupagyőztes Vajdahunyadi Corvinulhoz szerződött, majd néhány nappal később szakított is a második osztályban szereplő klubbal, így jelenleg csapatot keres. Akárcsak egykori riválisa, az ukrán Danilo Kucser, aki másfél szezon alatt 16 mérkőzésen állt az UTA kapujában. És távozott az utánpótlás-válogatott Alexandru Rosca is, a 20 éves tehetség játékjoga 20.000 euró fejében immár végleg a második osztály tavalyi bajnokáé, a Sellenberké lett.

Helyükre érkezett az élvonalból kieső FCU Craiova 21 éves tehetséges kapusa, Robert Popa, aki már 62 bajnoki tapasztalatával rendelkezik, továbbá az egyszeres észak-macedón válogatott hálóőr, Dejan Iliev. A 29 éves kapus az angol Arsenal neveltje, megfordult már Lengyelországban, Szlovákiában, Finnországban és Bosznia-Hercegovinában, innen is érkezett, a Szarajevó együttesétől.

További érkezők:
- Valentin Costache korábban négy bajnoki címet nyert a Kolzosvári CFR-rel, de nem sokat játszott. Megfordult a Dinamóban és a Rapidban, 166 román bajnokin 16 gólt lőtt és 21-et készített elő, legutóbb az Apollon Limasszolban futballozott, Cipruson.
-Andrei Dumiter a Sepsiben tűnt fel, a FCSB érintésével került a Voluntarihoz, amely csapattal búcsúzott az élvonaltól. A 25 éves csatár neve mellett 98 bajnoki és 14 gól szerepel.
- A belga Benjamin van Durmen a Mouscron csapatában nevelkedett, a FCU Craiovában 80 bajnokin 8 gólt lőtt középpályásként, ígéretes igazolásnak tűnik.
- Jó fogásnak ígérkezik Cornel Rapa is, aki egykor négy bajnoki címet nyert a Galaccal és a FCSB-vel, majd nyolc évet húzott le Lengyelországban, a Pogon Szczecin és a Cracovia csapataiban. A jobb szélső védő már 34 éves, de rutinjával sokat segíthet
- Alexandru Campanu ugyan még csak 23 éves, de már megfordult a Botosani-ban, a Kolozsvári Universitateában és a CSU Craiovában is, 129 meccsen 15 gólja van jobb szélsőként
- Raoul Cristea a legújabb érkező, és egyben az egyedüli, akiért fizetett a klub, méghozzá 15.000 eurót a másodosztályú Concordia Chiajnának. A 21 éves csatár még nem játszott az első osztályban, sőt, még a másodikban is csak 11 találkozót.
- Az elefántcsontparti Kouya Mabea megfordult már a portugál Guimaraes, a belga Westerlo és az izraeli Rison leZion csapataiban is, a belga második osztályban 40 bajnokiig jutott. A középső védő 25 éves.
- A nigériai Jordan Kadiri 24 éves, a belga Lommelben 54 bajnokin 14 gólt szerzett a második osztályban, megfordult továbbá Svédországban és Norvégiában is.
- Loai Halaf egy 23 éves izraeli csatár, aki a Bnei Reineh együttesében 44 találkozón 5 alkalommal talált az ellenfél kapujába az élvonalban.
- Luca Innocenti egy 21 éves olasz középső középpályás, aki a sokadosztályú Ponsacco csapatától érkezett.
- Valentin Borcea a Dinamo neveltje, a 22 éves támadó középpályás 19 élvonalbeli meccset tudhat a tarsolyában

Távozók

Rares Pop még a télen aláírt a Rapidhoz, a 19 éves tehetségért 700.000 eurót tehet zsebre az UTA. A saját nevelésű jobb szélső 68 bajnokin 8 gólt lőtt az Arad színeiben. Meglepő, hogy a támadószekcióból távozik Kevin Luckassen is, a 30 éves holland ugyanis 25 bajnokin 7 gólt lőtt és hármat készített elő. Alapember volt Marko Stolnik is, a horvát védő 30 bajnokin játszott az előző idényben, mégsem hosszabbított. Mint ahogy a brazil Marcelo Freitas sem, ő a Sepsiben folytatja.
További távozók
- Alexandru Tudorie januárban érkezett, játszott 9 meccset, lőtt egy gólt – és továbbállt a Petrolulhoz
- Tiberiu Capusa egy szezont húzott le a Maros partján, 29 bajnoki után a Hermannstadtadtnál folytatja.
- Az uruguayi Ariel Lopez is a tavaly nyáron érkezett, majd télen ment, kölcsönbe, most pedig végleg, méghozzá az újonc Sloboziához. Az aradi szurkolók 12 bajnokin csodálhatták a játékát.
- Albert Stahl egykor nagy ígéretnek számított, játszott is 108 élvonalbeli találkozón, megfordult a Rapidnál is, most pedig a második osztály újoncához, a nagyváradi Bihar FC-hez igazolt
- Vlad Morar is egy idény után távozik – 21 bajnokin 4 gólt lőtt, a feljutásra hajtó Argesben folytatja

Az Aradra nehéz szezonkezdet vár, hiszen az első két fordulóban két bajnokaspiráns, a Rapid és a CSU Craiova ellen kezd, majd a Kolozsvári Universitatea, az újonc Slobozia és a Galac következik. Az UTA ezúttal is harcban lesz a felsőházért – de nem fogja elérni azt.

 fotó: https://www.facebook.com/uta1945arad