Erdély

Elhagyta a CFR-t tavalyi alapembere


A középpályás távozása mellett egy visszatérőt is bejelentettek a kolozsváriak.

Két személyi változást is közhírré tett hétfő délután a román labdarúgó élvonalban szereplő Kolozsvári CFR csapata: érkezett egyrészt Daniel Graovac, távozott viszont Durel Avounou.

A 30 éves Graovac az előző idényben a török második osztályban, a Manisában szerepelt, 28 találkozón lépett pályára, de a 2021-2022-es idényben tagja volt a CFR bajnokcsapatának. A 3-szoros bosnyák válogatott védő abban az idényben 42 találkozón játszott és egy gólt szerzett.

A bosnyák játékos a horvát Dinamo Zágrábban nevelkedett, majd megfordult a belga Mouscronban is, ott azonban rendre kölcsönadták. Romániában a CFR előtt az Astrában is szerepelt, a román élvonalban 94 mérkőzésen lépett eddig pályára.

Avounou szintén a török második vonalból, az Ümranijespor együttesétől érkezett Kolozsvárra tavaly nyáron, az előző szezonban nagyrészt alapember volt, 32 mérkőzésen 10 gólból vette ki a részét: hármat maga szerzett, hetet előkészített. Ennek ellenére Dan Petrescu ebben az idényben egyszer sem számított a 26 éves középpályásra, így a 23-szoros kongói válogatott és a klub szerződést bontott egymással.

fotók: https://www.facebook.com/cfr1907