Erdély

Csődbe ment a csapat, a Csíkszereda is bánhatja


A hányatatott sorsú egyesület mindössze 26 évet élt meg.

Hosszan tartó betegség következtében, tragikusan fiatalon, mindössze 26 évesen távozott az élők sorából – valahogy így szólna egy gyászjelentés, amennyiben egy emberi lény lenne a tárgya. Csakhogy most a román labdarúgó második osztályban csak sínylődő Viitorul Pandurii Tg. Jiu együtteséről van szó, amely csődbe ment és megszűnt. Mindez pedig legalább három erdélyi klubot érint negatívan.

A Gorj megyei bíróság a hét elején döntött úgy, hogy a klubot elborító adóssághalmaz miatt megszűnteti az egyesületet. Ezzel a Viirotul Pandurii többet nem léphet pályára a Liga2-ben, amely így 21 csapattal folytatódik.

Kilenc fordulóban szerzett 1 ponttal a Viitorul Pandurii amúgy is utolsó volt a tabellán, csakhogy így valamennyi csapat elveszíti a zsilvásárhelyiek ellen szerzett pontjait: három erdélyi, az FK Csíkszereda, a Sellenberk és a Vajdahunyadi Corvinul mellett a Targoviste, a Metaloglobus, a Mioveni, a Chiajna és a Slatina. Ennek következtében pedig a 22 pontos Csíkszereda előnye öt egységre olvadt a második Steaua és Resicabánya duóval szemben.

További fontos következmény, hogy a Pandurii Viitorul stábtagjai és játékosai munkaadó nélkül maradván bárhová eligazolhatnak.

A most megszűnt egyesület mögött 26 hányatatott év van. Még AS Sirinoasa néven alakult 1998-ban, az elmúlt évek során pedig Petrozsényban, Zsilvásárhelyen és Szörényvárban is játszotta „hazai” meccseit.

fotó: https://viitorulpandurii.ro/