Erdély

Maros megye kitüntetné Szőcs Bernadettet


Három évtizede nem volt ilyen jelentős asztaliteniszezője Maros megyének.

Maros megye legjelentősebb kitüntetését, az ALAE-díjat kaphatja meg Szőcs Bernadett asztaliteniszező, azt követően, hogy a megyei közgyűlésben felterjesztette a nevét a díj várományosai közé.

Az érvelésben a felterjesztők emlékeztetnek rá, a Marosvásárhelyen 1995-ben született Szőcs jelenleg a második helyen áll az európai és 17. helyen a világranglistán, néhány hete pedig Európa-bajnoki címet szerzett a román válogatottal. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a megyének a 80-as évek óta nem volt ilyen jelentős asztaliteniszezője. Akkor Nemes Olga nyerte meg a sportág legjelentősebb európai versenyét, a Top12-t.

Az ALAE-díjat 2016 óta ítéli oda minden évben a Maros Megyei Közgyűlés olyan személyiségeknek, akik tiszteletet és megbecsülést vívtak ki maguknak kiemelkedő szakmai tevékenységükkel, a közösségben betöltött meghatározó szerepükkel.

fotó: tennis2table.com