Erdély

A Sepsi OSK játékosának nevét viseli az új háromszéki futballakadémia


Már ötéves kortól várják a gyerekeket.

Májusban nyitotta meg kapuit a Niczuly Roland Futball Akadémia, amelyet Niczuly Csaba alapított. A focisuli két edzővel, Gazda Józseffel és Postolica Adriannal indult, de tervben van, hogy a „legjobb szakemberekkel” bővítsék az edzői stábot – derült ki előbbi szakember szavaiból.

„Álmunkban sem számítottunk ekkora érdeklődésre, eddig hat korosztályban (2015, 2016, 2017, 2018, 2019 és 2020-ban születettek) közel 80 gyerek jelentkezett edzésre. Mi garantáljuk, hogy a gyerekek megfelelő képzésben részesülnek, olyan játékosokat szeretnénk kinevelni, akik nemcsak futballistaként, de emberként is megállják a helyüket" – részletezte Gazda József, aki ezt követően az akadémia küldetéséről is beszélt.

„Nem akarunk senkinek sem konkurenciát, úgy látjuk, nagy igény van a magánképzésre, amire a klubok nem fektetnek akkora hangsúlyt, ebben leszünk mások, ezzel tudunk kicsivel többet adni" - össszegzett.

Természetesen a névadó Niczuly Roland is segíti majd javaslataival az akadémián pallérozódó gyerekeket.

Forrás: Székely Sport

Fotó: Niczuly Roland Futball Akadémia