Erdély

A Bukaresti Steaua vezetőedzője a Sepsi OSK-ba tart


A román sajtó tudni véli a háromszékiek új mesterét.

Daniel Oprița távozik a Bukaresti Steauától, és szinte biztosan a Sepsi OSK új edzője lesz. A román szakember az elmúlt hat idényben a fővárosiak vezetőedzője volt, most pedig minden jel szerint megegyezett a Sepsiszentgyörggyel, annak ellenére, hogy 2026. június 30-ig szóló szerződés köti a klubhoz.

A ProSportnak korábban adott exkluzív interjújában Oprița már május elején jelezte: elgondolkodik a távozáson, ha nem rendeződik a klub élvonalba jutását akadályozó jogi helyzet. Mint ismert, a bukarestiek hiába végeztek másodikként, az együttes városi tulajdonban van, így nem játszhat az első osztályban.

Ha igazak a sajtóhírek, az OSK-val már összejöhet a feljutás a román szakvezetőnek - vele vagy nélküle, de ebben bízik Diószegi László is, aki a Digi Sportnak nyilatkozott a jövőbeli tervekről. 

"A másodosztályból kezdjük újra, meglátjuk, kiket engedünk el, illetve hogy kiket hozunk helyettük. Egy biztos: aki nem teszi oda a szívét, annak nincs helye a Sepsinél. Nyolc szép év volt, minden álom egyszer véget ér. De remélem, ez az álom csak átmenetileg szakadt meg."

Forrás: Pro Sport

Fotó: Profimedia Images