Erdély

Mit kell tudni a BL-döntő partiumi magyar játékvezetőjéről?


Kovács István fújja majd a sípot az Inter-PSG-n.

Szombaton este történelmi pillanathoz érkezik a labdarúgás világa: a Bajnokok Ligája döntőjét a nagykárolyi születésű Kovács István vezeti a müncheni Allianz Arénában, ahol az Internazionale és a Paris Saint-Germain csap össze.

 

Ahogy azt mi is megírtuk, Kovács lesz az első játékvezető, aki mindhárom európai kupadöntőben szerepet kap: 2022-ben a Konferencia Liga, 2024-ben az Európa-liga, most pedig a BL fináléját vezeti.
 
A 40 éves Kovács 2006 óta vezet mérkőzéseket a román élvonalban, 2010-ben csatlakozott a FIFA játékvezetői keretéhez, és 2019-ben került az UEFA elitbírói közé. A BL-ben 2018-ban debütált, azóta 29 mérkőzést dirigált a sorozat főtábláján.
 
A Kolozsváron élő, testnevelő tanári végzettségű Kovács számára ez a megbízás karrierje csúcspontja.
 
Kassai Viktor után ismét lesz magyar bíró a BL-fináléban.
 
Fotó: AFP