Erdély

A Ferencvárosnál számítanak Pászka Lórándra!


A nyári felkészülést már a rekordbajnoknál kezdi meg a székely hátvéd.

 A mögöttünk hagyott idény tavaszára Pászka Lóránd kölcsönszerződést írt alá a kiesés elől menekülő Kecskeméti TE-vel, miután nem számoltak vele az FTC-nél. A kontraktusa lejártával azonban visszatér a Ferencvároshoz, ahol a felkészülésnél számolnak a kézdiszentkereszti balhátvéddal. 

Ez egy remek lehetőség Pászka számára, hogy visszajátssza magát a csapatba, amelynek korábban alapembere volt onnantól kezdve, hogy a 2021-22-es kiírás hajrájában bemutatkozhatott az Üllői úton. A rákövetkező szezonban 19 NB I-es találkozón ölthette magára a zöld-fehér mezt, ráadásul a Konferencia Ligában is megmutathatta magát.

Jóllehet a 2023-24-es szezonban epizódszereplővé vált, majd 2024 nyarán sérüléssel bajlódott, emiatt csak novemberben léphetett pályára először az új idényben.

A KTE-nél ugyan akadtak emlékezetes mérkőzései, mint amikor tagja volt a 26. forduló álomcsapatának, vagy máskor pedig egy bombagólt ragasztott a DVSC kapujába, de vakbélproblémák miatt életmentő műtétet kellett végrehajtani Pászkán, emiatt kevesebb lehetőséget kapott. 

Forrás: Székely Sport

Fotó: KTE