FK Csíkszereda: a játékosok is értékelték a női Román Kupa megnyerését
A női együttes története első trófeáját szerezte.
Mint ismert, emberhátrányban is hármat lőtt az FK Csíkszereda a bajnoki címvédő Konstancai Farulnak, ezzel megnyerte a női Román Kupát. Tavaly szintén a döntőig meneteltek a csíki hölgyek, ahol akkor alulmaradtak – ennek fényében még többet jelentett a játékosoknak ez a siker.
„Most már tényleg kijárt nekünk ez a trófea – igazolják a fenti megállapítást Antal Anita csapatkapitánya szavai. - A Farul nem teljes kerettel jött, viszont mi tízen játszottunk. Lehet mondani, hogy nekik hiányzott néhány emberük, de szerintem bárki ellen nehéz emberhátrányban pályára lépni.”
A mérkőzésen duplázó Nombot Annabelle-Natsi csereként szállt be, ám hamar fel tudta venni a finálé ritmusát, állította a Székely Sportnak.
„Nagyon örülök ennek a győzelemnek, teljesen megérdemeltük. Amikor beszálltam, még izgultam, de az első gól után mindenki megnyugodott, a másodiknál pedig már felszabadultan játszhattunk.”
Balogh Boglárka, az FK kapusa pedig úgy nyilatkozott a lefújást követően, hogy ez a serleg egyfajta vigaszdíjat jelent az elbukott bajnoki cím után.
„Az első félidő nem volt az igazi, nem igazán valósítottuk meg, amit szerettünk volna. De a második félidőben – emberhátrányban is – három gólt rúgtunk, ami szerintem fantasztikus egy kupadöntőn. Ha már a bajnoki cím nem jött össze, legalább a kupát megszereztük!”
Forrás: Székely Sport
Fotó: Orbán László