Erdély

Kolozsvári CFR: meglepetést okozott a Paks, Kolozsváron dől el a továbbjutás sorsa


Lejátszották az Európa-liga-selejtező párosításának odavágóját.

A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön az erdélyi Kolozsvári CFR csapatával a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.

 
A szintén kupagyőztes rivális az egész találkozón fölényben futballozott, de nem tudta feltörni Bognár György vezetőedző együttesének védelmét.
 
A vendégek számítottak a párharc esélyesének, ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtek és alig öt percet kellett várni az első helyzetükre, Ilie azonban a kapu mellé csúsztatott. Ezt követően viszont inkább csak meddő mezőnyfölényben futballozott a kolozsvári együttes, amely hiába birtokolta jóval többet a labdát, stabil és szervezett védekezésével a Paks megakadályozta az újabb lehetőségek kialakulását. A zöld-fehérek legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudták huzamosabb ideig megtartani a labdát, így támadásokra nem futotta az erejükből. A CFR akkor járt a legközelebb a gólhoz, amikor Korenica 18 méteres lövése a keresztlécet súrolva hagyta el a játékteret.
 
Térfélcserét követően sem változott a játék képe, a magyar együttesnek komoly problémát okozott a labdabirtoklás és ezáltal a támadásépítés. A román rivális viszont továbbra sem tudta gólra váltani a fölényét, ebben komoly szerepe volt a paksiak kapusának, Kovácsik Ádámnak, aki az 54. percben addigi legnagyobb védését mutatta be. A Paks legnagyobb lehetősége egy 18 méteres szabadrúgás volt, amelyből ugyan nem lett gól, de legalább megvolt az első kaput eltaláló próbálkozása, amire majdnem egy órát kellett várni. A mérkőzés hajrája is ugyanolyan mederben zajlott, de a Kolozsvári CFR végül nem tudta feltörni a magyar kupagyőztes védelmét, így meg kellett elégednie a döntetlennel.
 
A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Kolozsváron, a továbbjutóra pedig a svájci Lugano vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia Ligába átkerülve a szlovén Mariborral méri össze a tudását.
 
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
 
Forrás: MTI