Erdély

Eldőlt a Sepsi-SIC vezetőedzőjének sorsa


Zoran Mikes meghosszabbította a szerződését.

2028-ig biztosan marad Zoran Mikes szakvezető a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC csapatánál – írta meg a Székely Sport. A portál kiemeli, hogy a bosnyák vezetőedző neve szinte összenőtt a női kosárlabdacsapattal, hiszen 2013 óta folyamatosan ő irányítja a Sepsi SIC-et.

Ráadásul ez idő alatt sikert sikerre halmozott a klub: nyolc bajnoki aranyérem és kilenc Román Kupa-győzelem fűződik a Mikes-korszakhoz.

Emellett a nemzetközi porondra is betoppant a Sepsi-SIC a 2023-24-es szezonban. Az akkori csapat a klub történelmében egyedülálló tettet hajtott végre azzal, hogy bejutott az Euroliga főtáblájára.

Most, egy év kihagyás után, ismét visszajuthatnak a sorozatba a zöld-fehérek, akiknek ehhez két párharcot kell megnyerniük.
A mögöttünk hagyott idényben bajnokságot és Román Kupát is nyert a csapattal Mikes.

Forrás: Székely Sport, Székely Sport

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC