Erdély

Ezért választotta az első osztály helyett a harmadik ligát Fülöp Lóránd


Egy interjúban válaszolt arra, hogy miért nem tartott az FK Csíkszeredával az élvonalba.

Fülöp Lóránd hiába írt alá egy másféléves szerződést az FK Csíkszeredával a 2024-25-ös szezon telén, már az idény végeztével felbontotta azt, és héten a harmadosztályú Șoimii Gura Humoruluihoz igazolt.

Döntésének okairól a Székely Sportnak beszélt a sáromberki születésű játékos, kiemelve, nem tudja, hogy miért kapott olyan kevés lehetőséget, hiszen szerinte megfelelő mennyiségű játékperc nélkül lehetetlen megtudni, mi rejlik egy játékosban.
Emellett arra is fényt derített, hogy a vezetőség sem számolt vele a folytatásban.

„Ez nem érintett rosszul, mert éreztem már a meccsek folyamán, hogy valami nincs rendben. Olyan emberek döntenek a csapat összeállításáról, hogy például ki játszik, akik nincsenek ott mindegyik edzésen. De minden klubnak megvannak a döntései, így jobb nekem is, hogy távoztam. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban” – fogalmazott Fülöp azzal kapcsolatban, hogy Ilyés Róbert nem kap szabad kezet a csapat változtatásában.

Forrás: Székely Sport

Fotó: FK Csíkszereda