Erdély

A feljutó is túl nagy falat volt az FK Csíkszeredának


3-1-es vereséget szenvedtek Ilyés Róbert fiai.

Bár előzetesen sem ígérkezett könnyű menetnek az Arges elleni idegenbeli mérkőzés a Szuperliga negyedik fordulójából, titkon sokan bíztak benne, hogy talán most megszülethet az FK Csíkszereda első sikere az élvonalban. Ugyanakkor a szintén újonc hazaiak másképp gondolták. 

A nyolcadik percben az Arges előtt adódott az első komolyabb lehetőség, amikor egy szabadrúgást fejelt mellé az egyik lila-fehér játékos. A 16. percben az egész Csíkszeredát átívelték a hazaiak, a labdára meginduló Ricardo Matos pedig kilőtte a hosszú alsó sarkot. 1-0. Hamar hátrányba kerültek tehát a hargitaiak, akiknek meggyűlt a baja a pontrúgások levédekezésével. Főként ezekből veszélyeztett a folytatásban az Arges, majd a 42. percben be is talált egy szabadrúgást követő fejesből. 2-0

A félidő hajrájára azonban már egy csíkszeredai helyzetet is feljegyezhettünk: a jobb oldalon játszott össze Jozef Dolny és Veres Szilárd, végül azonban utóbbi gyengén lőtt kapura. Az meg aztán pláne reményt adhatott, hogy a 45+6. percben Anderson gondolt egy merészet, és álló helyzetből, egy távoli emelésből szépített. 2-1

Igyekezett többet kezdeményezni a folytatást követően az FK, ám a támadóharmadban ritkán tudta megtartani a labdát, így az ellenfél több gyors kontrát vezethetett labdaszerzésekből. A 68. minutumban épp egy ilyen szituációból, szinte a semmiből lódult meg az Arges, és harmadjára is megzörgette Simon Máté kapuját. 3-1

Egy újabb labdavesztésnek köszönhetően kis híján megint kihasználták a hazaiak a Csíkszereda szétesését, de a negyedik találat lesről született, így nem adta meg a játékvezető. A 83. percben Ferenczi János még a tizenhatoson belülről elvétette a kaput, ezzel maradt a 3-1-es különbség az Arges javára. 

Szuperliga, alapszakasz, 4. forduló
FC Arges–FK Csíkszereda 3–1 (2–1).

FK Csíkszereda: Simon – Hegedűs, Kelemen, Csürös (Anderson, 33.) – Nagy (Gál-Andrezly, 81.), Végh, Veres, Ferenczi – Szabó, Dolny (Babati, 81.), Szalay (Eppel, 65.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Gólok: Ricardo Matos (16.), Garutti Guilherme (42.), Yanis Pîrvu (68.), illetve Anderson Ceara (45+6.).

Fotó: Arges