Erdély

"Kolozsváron már történtek csodák, most is ez kell" - Dan Petrescu ebben bízik a Braga elleni selejtező előtt


A sérültek sem segítik a Vasutasok dolgát a portugál elitcsapattal szemben.

 Dan Petrescu, a Kolozsvári CFR vezetőedzője sajtótájékoztatót tartott a Braga elleni hazai Európa-liga-selejtező odavágója előtt.

A sajtótájékoztató elején részvétét fejezte ki Jorge Costa halála kapcsán, aki a 2011-12-es szezonban a Kolozsvári CFR edzője volt.

„Mielőtt a mérkőzésről beszélnénk, kötelességemnek érzem, hogy őszinte részvétünket fejezzük ki Costa családjának, barátainak, és azoknak, akiket edzett. Camora és a korábbi játékosok is azt mondták, hogy kiváló edző volt, de mindenekelőtt nagyszerű ember. Őszinte részvétünket küldjük a családnak és a szeretteinek."

Ezután a Braga elleni párharcról beszélt:

„A CFR-nél minden mérkőzés fontos. Most két párharctól vagyunk attól, hogy bejussunk a csoportkörbe, ez az első, ráadásul a lehető legnehezebb ellenfél ellen. A Braga több mint 30 millió eurót költött az átigazolási időszakban, többek között a Barcelonától hoztak játékost 15 millióért, a Celtictől kölcsönbe is érkezett valaki. A kezdőcsapatuk összértéke körülbelül 90 millió euró. Nem lehet összehasonlítani a két klubot, de Kolozsváron már történtek csodák.

Most is csodára van szükségünk ebben a nyolc napban. Én tudom, és remélem, a játékosok is érzik.

A bajnokságban nem vagyunk jó formában, az európai kupákban viszont eddig teljesítettük a feladatunkat" - idézte a KVSC edzőjét a GSP

Petrescu rávilágította arra is, hogy nemcsak a pályán, hanem a kispadon is hatalmas fölényben vannak a portugálok. 

"A Braga mestere négy évig dolgozott Pep Guardiola mellett a Manchester Citynél – ez meg is látszik, ugyanazt a labdabirtoklásra épülő stílust próbálják játszani. Megvannak a játékosaik ehhez. Az előnyünk, hogy hazai pályán játszunk, és hogy nekik még nem volt sok tétmeccsük. Európában itthon jól szerepeltünk. De legyünk realisták: Braga az esélyes.

Ezt követően a román szakember szót ejtett arról is, hogy több sérült is nehezíti a dolgukat. 

"Ha teljes keret állna a rendelkezésünkre, könnyebb dolgunk lenne. Nekik nincsenek hiányzóik, nálunk viszont több sérülés is van. Păun is megsérült.

Őszintén szólva, legszívesebben én magam játszanék"

- mondta viccesen Petrescu. 

Fotó: GSP