Erdély

Hivatalos: itt folytatja az erdélyi magyar játékos


Marad az NB I-ben.

A Zalaegerszegi TE hivatalos közleményben tudatta, hogy meghosszabbította Dénes Csanád Vilmos szerződését. Arról az Erdély Sport is beszámolt, hogy az erdélyi származású támadót korábban több klub is szívesen látt volna a soraiban, az Újpest például ajánlatot is tett. 

Ennek fényében tehát kifejezetten örülhetnek a zalaiak, hogy a tavalyi NB I-es szezon házi gólpasszkirálya (hat assziszttal) 2027-ig marad a klubnál. Emellett 2024-25-es évadban a góllövésben is fontos szerpet vállalt, Dénes öt találatánál csak Yohan Croizet (hét) és Mim Gergely (nyolc) termelt többet. 

A magyar U21-es válogatott támadó remekül kezdte ezt a szezont is, hiszen már az első fordulóban bevette a DVSC kapuját, amivel hozzájárult csapata pontszerzéséhez a 3-3-as mérkőzésen. 

Fotó: Kovács Péter