Európa-liga: állta a sarat a Kolozsvári CFR, még kiejtheti portugál ellenfelét
2-1-es Braga-siker született Kolozsváron.
Lehetetlen küldetésre készült a Kolozsvári CFR a portugál elitcsapat Bragával szemben az Európa-liga harmadik selejtezőkörében.
A kolozsvári odavágót a KVSC kezdte jobban, már a tizedik percben helyzetbe került, Béni Nkolo lövése csak centikkel csorgott el a hosszú kapufa előtt. Az első Braga-lehetőségre a 17. percig kellett várni, ami rögtön góllal is párosult: Jean-Baptiste Gorby a tizenhatoson kívülről zörgette meg Hindrich Ottó hálóját. 1-0.
Csakhogy a 28. percben jött a válasz a kolozsváriak részéről, egy keresztbelőtt labda Sheriff Sinyan elé pattant, aki a kapuba passzolt! Érett a meglepetés a Fellegvárban. 1-1.
A második félidőben hirtelen magasabb fokozatra kapcsoltak a portugálok, akik az 50. percben egy szép összjáték után ismét betaláltak. 1-2. A kevés helyzetet hozó második játékrész azonban tartogatott egy vitatott szituációt is. A 69. percben a Vasutasok jobbhátvédje, Antonio Bose került földre a tizenhatoson belül, ám a játékvezető sípja néma maradt.
Összességében az egygólos vereséggel így is túlteljesítettek Hindrichék, így még koránt sincs lefutva a párharcot.
Az említett párharc 5:50-től látható.
Fotó: Golazo