Erdély

Székely származású játékossal is rohamoz majd a magyar válogatott Románia ellen


Hamarosan Eb-pótselejtezőt játszik egymással a két nemzeti csapat.

Köztudott, hogy futsal-Európa-bajnoki pótselejtezőn méri össze erejét Magyarország és Románia. A magyar válogatott kihirdette keretét a két mérkőzésből álló párharcra, e névsorban pedig szerepel egy székelyudvarhelyi születésű játékos, Vătamaniuc-Bartha Dávid is. 

A futsalhungary.hu emellett arról is beszámolt, hogy a nemzeti együttes két, Kirgizisztán elleni mérkőzéssel igyekszik felkészülni a sorsdöntő összecsapásokra.

Augusztus 29-én és 31-én rendezik ezeket a barátságos találkozókat, majd szeptember 18-án Debrecenben kezdődik a románok elleni ütközet, a visszavágóra pedig 24-én, Craiován kerül sor. 

Magyarország kerete
Kapusok: Alasztics Marcell (Á Stúdió Futsal Nyíregyháza), Faragó Ádám (DEAC).
Mezőnyjátékosok: Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu), Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu), Rafael Henrique De Silva (Á Stúdió Futsal Nyíregyháza), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Szabó Lajos (MVFC Berettyóújfalu), Vătamaniuc-Bartha Dávid (Á Stúdió Futsal Nyíregyháza), Fekete Márk (SG Futsal Kecskemét), Juhász Donát (SG Futsal Kecskemét), Bencsik Roland (SG Futsal Kecskemét), Rutai Balázs (SG Futsal Kecskemét), Pál Patrik (Újpest FC), Horváth Benedek (vehir.hu Veszprém Futsal), Suscsák Máté (Újpest FC).

Forrás: MTI/Székely Sport