Az El-ben mutatkozott be a Kolozsvári CFR legújabb igazolása
Tidiane Keita már a 14. nyári igazolása a kolozsváriaknak.
A Petrolul középpályásával, Tidiane Keitával erősített a Kolozsvári CFR - számolt be róla a klub a közösségi médiában. A francia játékos még augusztus másodikán írt alá a Vasutasokhoz, majd a csütörtöki Európa-liga-selejtezőn már be is állt 27 percre.
Keita a 2024-25-ös szezonban szerződött először a román élvonalba, akkor a Petrolul szerződtette a francia USL Dunkerque csapatától. Az egykori Toulouse-nevelés alapembere lett az együttesnek, ugyanis egy szezon alatt összesen 42 tétmérkőzésen lépett pályára.
Arról egyelőre nincs információ, hogy meddig kötelezte el magát a Kolozsvári CFR-hez, amely 400 ezer eurót fizetett új szerzeményéért.
Rajta kívül 13 labdarúgóval bővült a KVSC kerete ebben az átigazolási időszakban, többek között olyan játékosokkal, mint a Chelsea-nél hét évet lehúzó, de kölcsönben mindig más csapatoknál szereplő Kenneth Omeruo, vagy az a Marko Gjorgjievski, akinek az érkezéséről az Erdély Sport is írt.
Fotó: Kolozsvári CFR