A Marosvásárhelyi ASA (egészen más) felemelkedése - 7. rész
A 2014-15-ös szezonban már egy teljesen különböző ASA harcolt a bajnoki címért.
A Marosvásárhelyi ASA megszűnése után 2013-ban létrejött a nem hivatalos jogutód ASA. A Marosvásárhelyi FCM-ről átnevezett klub a 2014–2015-ös idényben egészen közel került a román bajnoki címhez, ám végül be kellett érnie az ezüstéremmel, a Bukaresti Steaua mögött. A marosvásárhelyiek az utolsó fordulóban, hazai pályán szenvedtek 2–1-es vereséget a már másodosztályba zuhant Galaci Otelultól, pedig sokáig 1–0-ra vezettek, és már a pezsgőt is készítették az ünnepléshez.
A szurkolók csalódásként élték meg az elszalasztott lehetőséget, és – akárcsak évtizedekkel korábban – ismét felmerült a bunda gyanúja. A fájdalom azonban enyhébb volt, mint egykor, hiszen sokan úgy érezték: „ez az ASA már nem az az ASA”.
A név ugyan közös volt, de a hagyományt és a korábbi sikereket nem örökölte az új gárda, amelyben a Benficát, a Kolozsvári CFR-t és a román válogatottat is megjáró Sepsi Lászlón kívül nem szerepelt helyi játékos – az FFT cikke szerint ez a hozzáálláson is meglátszott. 2018-ban ez az ASA is megszűnt. Azóta lett egy harmadik, amely most a Nyárdtői Unirea helyén szerepel a második ligában, de szintén nem áll kapcsolatban a legendás marosvásárhelyi csapattal.
Forrás: Székely Sport
Fotó: Haáz Vince