Fél év után távozott a Csíkszeredai Sportklub játékosa
Már korábban elbúcsúzott a klubtól.
A Budapest Jégkorong Akadémia HC újabb erősítést jelentett be: a következő szezontól náluk folytatja a Csíkszeredai Sportklub cseh csatára, Antonin Honejsek - szúrta ki a Székely Sport.
A 33 éves játékos távozása nem érte teljesen váratlanul a szurkolókat, hiszen az elmúlt hetekben egyre több hír szólt arról, hogy a légiós más csapatban folytathatja. Ezt tulajdonképpen ő maga is megerősítette, amikor a közösségi oldalán elköszönt a csíki drukkerektől. Erről korábban az Erdély Sport is írt.
Honejsek eligazolása már csak azért is érdekes, mert tavaly decemberben érkezett Csíkszeredába, ahol hamar meghatározó szerepet kapott. A klub idén nyáron még meghosszabbította a szerződését, így különösen meglepő, hogy néhány hónappal később már új gárdában folytatja. A Sportklub vezetése egyelőre nem adott magyarázatot a váltásra.
A cseh támadó teljesítménye a számok nyelvén is figyelemre méltó volt az Erste Liga tavalyi döntősénél. A sorozat alapszakaszában 13 mérkőzésen 4 gólt és 7 asszisztot ért el, a rájátszásban pedig 6 góllal és ugyanennyi gólpasszal segítette a csíkiakat. A román bajnokságban még ennél is termékenyebb volt, 11 meccsen összesen 19 pontot (9 gól, 10 assziszt) szerzett.
Fotó: Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club