Az FK Csíkszereda ráijesztett ellenfelére, de ez nem volt elég a pontszerzéshez az éllovassal szemben
A csíkiak 2-1-es vereséget szenvedtek hazai pályán.
A Koloszvári CFR elleni mérkőzés halasztása miatt egy hét szünet után lépett pályára az FK Csíkszereda a román Szuperligában, ahol a hatodik játéknapon a listavezető Universitatea Craiovát fogadta.
Álomszerűen indult a mérkőzés hazai szempontból, hiszen az egyik craiovai hátvéd rossz hazaadása a kapuban kötött ki, ezzel már a harmadik percben vezetett az FK. A találatban nagy szerepet játszott az együttes letámadása, ami hibára késztette az éllovast. Soha rosszabb kezdést - gondolhatta az egész stadiont megtöltő csíkszeredai nézősereg. 1-0.
Ugyanakkor nem tartott sokáig a hargitaiak előnye: a 11. percben egy védelem mögé belőtt labdába olyan szerencsétlenül ért bele Raul Palmes, hogy azzal tulajdonképpen kiugratta a gólszerzőt, Steven Nsimbát. 1-1. A 15. percben már könnyedén fordíthatott is volna a Craiova, David Matei távoli kísérlete azonban kevéssel elkerülte a kaput.
Negyedóra múlva a túloldalt Szabó Bálint ziccerét védte a vendégek kapusa, miután egy szép kényszerítővel helyzetbe került. Az ezután elvégzett szögletből pedig a bemutatkozó Pászka Lóránd eresztett el egy távoli lövést. Öt minutumra rá egy újabb csíki helyzetet jegyezhettünk föl, ezúttal az először kezdő Eppel Márton fejese szállt el a hosszú kapufa mellett. Ezek alapján akár Ilyés Róbert csapata is megszerezhette volna a második gólt.
A második félidő Pap Eduárd nagy védésével indult, a zsombolyai kapus ugyanis ajtó-ablak helyzetben ért le a rövid sarokba. Az 50. percben Szalay Szabolcs is eltalálta a kapu felületét, ismét munkát adva Silviu Lungnak.
A folytatásban kevésbé forogtak veszélyben a kapuk, mígnem a 69. percben egy tizenhatoson belül kavarodás után Nsemba maradt üresen, aki duplázott, és megfordította a találkozót. 1-2. Még volt egy lehetősége a hajrában a Csíkszeredának az egyenlítésére Józef Dolny fejese révén, de ez elakadt a hálóőrben.
Mondhatni, hogy felnőtt ellenfeléhez, ráadásul több veszélyes helyzetet is kialakított a székelyföldi gárda, igaz, ez sem volt elég a pontszerzéshez.
Szuperliga, alapszakasz, 6. forduló
FK Csíkszereda–Universitatea Craiova 1–2 (1–1)
FK: Pap – Gál-Andrezly, Hegedűs, Palmeş, Ferenczi – Pászka, Bödő (Bakos, 67.) – Ceara (Babati, 60.), Szabó, Szalay – Eppel (Dolny, 66.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Gólok: Lung (3., öngól), illetve Nsimba (11., 69.).
Fotó: FK Csíkszereda