Erdély

Magyar másodikból az osztrák negyedikbe


Csapatot és országot is váltott a zilahi középpályás.

Négy év után elhagyta Balmazújváros csapatát és Ausztriában, a negyedik osztálynak megfelelő Burgerlandligában szereplő SC Ritzing gárdájában folytatja pályafutását Bódis István Norbert.

A 22 éves középső középpályás Zilahon látta meg a napvilágot, ott is kezdett el focizni, majd a Nyíregyháza utánpótlásában pallérozódott. Innen került Balmazújvárosba, ahonnan tett egy szegedi kitérőt – kölcsönben.

Bódis enyhén szólva sem számított alapembernek Balmazújvárosban, hisz a tavaly mindössze egyszer lépett pályára az NB II-ben és ugyanannyiszor a Magyar Kupában. Mindezt annak ellenére, hogy a 2016-2017-es idényben 30 meccset töltött a pályán, alaposan kivéve a részét a Balmazújváros történelmi feljutásából. Az élvonalban aztán már csak egyetlen meccs jutott neki a Paks ellen, majd jött a fél éves szegedi kölcsön.

fotó: sportulsalajean.ro