Erdély

A nagyváradi Európa Bajnok


Molnár Eliza a Sporthatároknélkül.hu kérdéseire válaszol.

fotó: Molnár Eliza/Facebook

Molnár Eliza 25 éves és Európa Bajnok egy olyan sportágban, amelyről nem sokat tudunk, és még ennél is ritkábban hallunk róla annak ellenére, hogy mind Magyarországon, mind Romániában komoly hagyománya van. Ez nem más, mint a Légfegyveres Sportlövészet.
Eliza jelenleg a bukaresti Dinamo Klub sportolója, de a hétvégén a szülővárosában megrendezett a Ioan Stănescu emlékversenyen vett részt, mely egyben a Román Nemzeti Légfegyveres Bajnokság második szakasza is. Eliza puskával megnyerte a felnőttek versenyét, majd a legjobb nyolc versenyző függetlenül attól, hogy felnőtt vagy ifjúsági sportlövő bekerült a döntőbe. Eliza szinte végig vezetett, majd az utolsó fordulókban nagyon izgalmas pillanatok közepette végül csak a második lett.
A verseny után a Sporthatároknélkül.hu exkluzív interjút készített vele, melyben mesél a kezdetekről, az edzésekről, az olimpiai reményeiről és a jövőbeli terveiről is. 

Nem túlságosan ismert a Sportlövészet, mesélnél egy keveset erről a sportról és a szabályairól az olvasóknak?

Természetesen. A sportlövők különféle lőfegyverekkel, minél pontosabban, az egyes versenyszámokban előírt célpontokra lőnek. A sportágnak több szakága létezik (puska, pisztoly, agyaggalamb lövészet), a versenyzők kiállhatnak egyénileg, illetve csapatban.
1896-ban, az első újkori olimpián a lövészet is része volt a programnak; két alkalmat leszámítva (1904. és 1928.) mindig szerepelt az olimpiák műsorán, ahol 2-28 versenyszámban állhattak fel a versenyzők az olimpiai dobogóra. Először 1968-ban tarthattak célra a gyengébb nem képviselői, de 1984-ig a férfiakat kellett (volna) megelőzniük. A nemzetközi szövetség ekkor írt ki külön számokat a hölgyeknek, de akadtak olyan versenyek, amely továbbra is vegyesnek számítottak: Igaly Diána például még a barcelonai olimpián is a férfiakkal versengett. 1996-ban választották szét végképp a két nemet, azóta mindenkinek megvan a maga külön száma.
1907-ben megalakult a Lövész Világszövetség (Union Internationale de Tir, röviden UIT), amelyet 1996 óta Nemzetközi Sportlövész Világszövetségnek neveznek.
Én légpuskával versenyzek. A légpuska az igazi kisöbű fegyver, lövedéke nem „robbanós”, vagyis mindössze egy kis darabka ólom. A céltávolság 10 méter. A céltábla lehet papír alapú, de újabban az elektronikus céltáblák már jóval népszerűbbek, főleg a versenyeken. A célpont 0,5 mm mely tíz láthatatlan körre van osztva. A “leggyengébb” jó lövés így a 10-es, és a tökéletes lövés pedig a 10,9-es. Ennek a mérésére van egy speciális eszköz. A nemzetközi versenyeken lézeres mérés van, vagy pedig mikrofonok regisztrálják a lövéseket, és a hangjuk alapján osztályozzák azokat. A versenyek egy selejtező szakasszal kezdődnek, ahol 60 lövést kell leadni, melyek pontszáma hozza ki a versenyző eredményét. Erre 75 perc van megadva elektronikus céltábla esetében, és 85 perc papír alapú céltáblánál. Általában egy lövés egy percet vesz igénybe. A selejtező szakaszt követi a döntő, ahova a 8 legjobb versenyző jut be. Először két 5 lövéses széria van, melynek végeztével két lövésenként kiesik a legalacsonyabb pontszámú sportoló, mígnem csak a győztes marad. 

az alábbi videón megnézheti a céltáblán a lövéseket:



Magyarországon és Romániában is nagy hagyománya van a Sportlövészetnek.

Bizony. a Magyar Sportlövők Szövetsége 1871-ben az első sportszövetségek között alakult meg, és már 1908-ban elsőkként csatlakozott a frissen megalakult Lövész Világszövetséghez. Sportlövő Olimpikonjaink 20 olimpián vettek részt és mindössze 3 olimpia kivételével, érmekkel, pontszerző helyezéssekkel utazhattak haza. Összesen 7 aranyéremmel, 3 ezüstéremmel és 7 bronzéremmel büszkélkedhetünk. Az olimpiai aranyérmeseink: Prokopp Sándor (1912. Stockholm, 300 m hadipuska), Halasy Gyula (1924. Párizs, agyaggalamb lövészet), Takács Károly (1948. London és 1952. Helsinki, gyorstüzelő pisztoly), Hammerl László (1964. Tokió, kisöbű sportpuska fekvő), Varga Károly (1980. Moszkva, kisöbű sportpuska fekvő ) és Igaly Diána (2004. Athén, Skeet).
Nemcsak az olimpiai bajnokokat érdemes megemlíteni hanem a jelenlegi sportolókat is, akik közül kiemelkedik Gáspár Lalita Európa-bajnok, Péni István ifjúsági olimpiai bajnok, többszörös világkupa győztes, Sike Renáta Világ- és Európa Bajnoki bronzérmes, olimpikon vagy éppen Sidi Péter, többszörös Világ- és Európa-bajnok, olimpiai 5. helyezett aki 2010-ben a világ legjobb sportlövője volt.  Sidi Péter egyébként 2013-ban meglőtte az abszolút világrekordot.
Romániában szintén nagy hagyománya van a Sportlövészetnek. A férfi versenyzőknél az első olimpiai aranyat Iosif Sârbu szerezte 1952-ben, legutóbb pedig Alin Moldoveanu nyert aranyat 2012-ben Londonban. A női versenyzők közt Coman Laura tavaly világkupát nyert, és egy ideig a világranglistát is vezette. Coman Laurával és Sidi Roxanával egy csapatban pedig jómagam is Európa bajnokságot nyertem 2018-ban Győrben.


Coman Laura, Sidi Roxana és Molnár Eliza Európa Bajnok Győrben   fotó: Molnár Eliza facebook

Biztos hosszú út vezetett idáig, de még mielőtt elmesélnéd, arra válaszolj kérlek, hogy hogyan kerül egy kislány kezébe a légpuska.


Több sportot kipróbáltam gyermekkoromban. Jártam ritmikus gimnasztikára, úszni, vívtam, teniszeztem, kipróbáltam a súlydobást és sporttáncoltam is. Nagyon közel állt a családunk értékrendjéhez a sport. Édesapám sokáig tornatanár szeretett volna lenni, így engem is mindig a sportos életre nevelt. A sportlövész karrierem kezdete egy vicces történet. Egy barátnőmet az édesanyja elvitte edzésre, és magukkal vittek engem is. Kipróbáltam, de valójában nem fogott meg, csak szégyelltem azt mondani az edzőnek, hogy nem jövök többet. Így ment ez egy-két hétig, mikor elvittek egy versenyre Aradra, ahol második lettem. Annyira megtetszett a sikerrel járó érzés, hogy azóta napi szinten edzek, és teljesen az életem részévé vált.

Mindig csak a puskát használtad?

Kipróbáltam a pisztolyt is, de a puskát jobban szerettem. Azon belül pedig a 10 méter lett az én versenyágam. Szeretem az 50 métert is, hisz ott már rendes fegyver van, érezni a lőpor szagát, de mivel abban a sportágban ugyanannyit kell lőjünk mint a férfiak, 60 helyett 120 lövést, sokkal nehezebb, nem beszélve arról, hogy jóval drágább is, gondolok itt a fegyverre és a lőszerre. Így sosem volt alkalmam eleget gyakorolni, de nem is baj, jobb egy stílusra koncentrálni és azt tökéletesíteni.


Eliza puskája  fotó: Tőkés Máté

Hogyan lettél profi sporlövő?

15 évesen kezdtem el a sportlövészetet, ami egy kicsit késő. Az ajánlatos a 10-11 éves kor. A nagyváradi Egyetemi Sportklub (CSU Oradea) sportolója lettem Vasile Leț és Floruți Adriana (apa-lánya) edzők keze alatt. Összesen nyolc évet töltöttem náluk, majd 2017-ben átigazoltam a bukaresti Dinamohoz. Nem volt egy egyszerű átigazolás, de muszáj volt váltanom. Az utolsó időszakban az eredményeim stagnálni kezdtek, éreztem, hogy nem tudok rendesen fejlődni csak ha környezet és edzőt váltok. Egyéni sportokban Bukarestben lehet a legsikeresebb mindenki, hiszen a Dinamo és a Steaua a két legjobb és legeredményesebb sportklub az országban.  Váradnak sajnos sosem lesz akkora potenciálja és anyagi háttere, mint a fővárosnak. A váltás nagyon jót tett, már az első öt edzés után fél pont híján országos csúcsot lőttem. Ekkora külömbség az, ha végre megfelelő puska kerül egy sportoló kezébe.  

Cikkünk holnap folytatódik a beszélgetés második részével.....