Erdély

Beőrölte a Sapientiát a Gyergyói Hoki Klub


Fordulatos mérkőzést játszott egymással a két együttes.

Kedden a Gyergyói Hoki Klubra hazai pályán várt újabb mérkőzés a román jégkorongbajnokságban: a Sapientia U23-as csapata volt az ellenfél. 

A gyergyóiak rögtön a mérkőzés elején gólra váltották emberelőnyüket, és Császár Hunor góljával megszerezték a vezetést. 1-0. Az egyetemi csapat azonban Váncsa Krisztián révén előbb egyenlített, majd Szekeres Róbert találatával átvette a vezetést. 1-1 és 1-2.  

Ugyanakkor még az első harmadban volt a GYHK-nak is volt válasza a hátrányra: Sándor-Székely Ottó 2-2-re módosította az állást, Tranca Daniel pedig szintén eredményes volt, így hazai előnnyel folytatódott a mérkőzés.

A második harmadtól kezdve a Gyergyószentmiklós dominált, ennek megfelelően a Sapientia erejéből nem is futotta több gólra.

Ellenben a túloldalon Dallas Jay Gerards, Sárpátki Tamás, Szigeti Ákos, Mesikammen Konsta, Fejes Nándor, illetve Vayrynen Janne Jeremias is feliratkozott a gólszerzők közé (akadt, aki többször is), ezzel 11-2-re győzött a GYHK. 

Forrás: Székely Sport

Fotó: Gyergyói HK/Facebook