Így halad Gyenge Szilárd felépülése
Részletesen is nyilatkozott a sérüléséről a Sepsi OSK kapusa.
Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, Gyenge Szilárdot augusztus végén térdsérülés miatt meg kellett műteni. Mostanra már a rehabilitáción dolgozik a székely származású kapus, aki a Székely Sport megkeresésére elmondta, mire kell ilyenkor figyelnie.
"Fontos, hogy mentálisan erős maradjon az ember. Nekem ez volt az első műtéttel végződő sérülésem, amit fel kellett dolgoznom, de ezen nem akadtam fenn, az élet megy tovább.”
Gyenge azt is elárulta, hogy jelenleg egykori csapatánál dolgozik azon, hogy mielőbb visszatérhessen a pályára.
"Jelenleg egy közös megegyezés alapján, itthon, az FK Csíkszeredánál dolgozom a rehabilitáción. Ez praktikusabb, hiszen most még vezetni sem tudok, visznek és hoznak, egyedül nehezen menne” - mesélte, majd elmondta, mikor várható, hogy ismét játékra jelentkezhet.
„A műtét után azt mondták, három hónap után lesz rá lehetőségem, hogy ismét edzésbe álljak. Ez egy hosszú időszak, de nem lehet sürgetni. Három hét és pár nap telt el, most új szakaszba lépett a felépülés.”
Fotó: Pinti Attila