A magyar szövetségi kapitányban maradt némi hiányérzet az első meccs után
Sergio Mullor Cabrera úgy véli, nagyobb különbséggel is megverhették volna Romániát.
Amint arról az Erdély Sport is írt, Magyarország 3-2-re diadalmaskodott Románia ellen az Európa-bajnoki-pótselejtező első felvonásán. A magyarok szövetségi kapitánya, Sergio Mullor Cabrera a találkozót követően elmondta, többet is kihozhattak volna ebből a 40 percből.
"Megtettük az első lépést a célunk felé, mostantól gőzerővel készülünk a párharc második felére.
A győzelemnek örülök, de azért van bennem hiányérzet, mert a helyzetek alapján nagyobb különbséggel kellett volna nyernünk"
- nyilatkozta Sergio Mullor Cabrera.
A spanyol tréner emellett csapata támadásba való átmeneteit is kifogásolta.
"Ha ebben a játékelemben jobbak vagyunk, a labdaszerzéseinket követően szerezhettünk volna néhány további gólt" - vélekedett.
Végül arra is kitért, hogy mi várhat a magyar nemzeti csapatra a romániai visszavágón.
"Nehéz mérkőzés vár ránk Romániában, ellenfelünk várhatóan próbál majd nagyobb nyomást helyezni ránk, de felkészülünk erre is, és akárcsak ma,
idegenben is mindent megteszünk majd, hogy megnyerjük a párharcot"
- biztosított mindenkit Cabrera.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt