Erdély

Rangos asztalitenisz-tornát rendeznek Székelyudvarhelyen


Az esemény rendezése jelentős sportdiplomáciai siker.

Székelyudvarhely ismét felkerült az európai sporttérképre: az ISK-SZAK komoly diplomáciai sikert aratott, hiszen a város rendezheti meg az Európa Kupa első körének teljes programját. Nemcsak saját csoportjuk mérkőzéseit bízták rájuk, hanem mind a négy kvartett találkozóinak a városi sportcsarnok ad majd otthont. Ez a lehetőség hatalmas elismerés a klub és a helyi szervezők számára, akik immár a nyolcadik egymást követő idényben szerepelnek a nemzetközi kupaporondon.

„Sikerült elnyerni ezt a szerepkört. Óriási sportdiplomáciai tény ez, a román szövetség is segített, hogy Székelyudvarhelyre hozzuk ezt az eseményt. Sőt, a napokban arra kért az ETTU, hogy ne csak a férfiak, hanem a nők csoportmeccseit is itt rendezzük. Ez még egyeztetés alatt áll, a napokban eldől. Egyelőre 13, de lehet, hogy 25 csapat érkezik a városi sportcsarnokba” – hangsúlyozta a klub vezetése.

A férfiaknál tizenhárom csapat versenyez, melyeket négy csoportba soroltak. Az ISK-SZAK a B jelű négyesben kapott helyet, ahol a spanyol Enoli Borges Vali és a török Fenerbahce SC lesz az ellenfele.

Forrás: Székely Sport 

Fotó: László Ildikó