Erdély

Hétgólos mérkőzésen győzte le erdélyi riválisát a Gyergyói Hoki Klub


A Brassói Corona ezzel a vereséggel maradt kilenc pontos az Erste Ligában.

A Gyergyói Hoki Klub újabb fontos győzelmet könyvelhetett el vasárnap este, amikor a Remetei Jégcsarnokban a Brassói Coronát múlta felül. A találkozó különlegessége volt, hogy az eredményt három sorozatban – az Erste Ligában, a romániai bajnokságban és a Román Kupában – is beszámították, így a piros-fehérek összesen kilenc ponttal gazdagodtak.

A mérkőzés lendületesen indult, az első harmadban mindkét gárda bátran támadott. A gyergyóiak azonban könyörtelenül használták ki lehetőségeiket, és három perc alatt négyszer vették be Adorján kapuját. A brassóiak kapust cseréltek, majd Zagidullin révén szépítettek is, de a 4–1-es állás a szünetig nem változott.

A középső játékrészben szorosabb csata bontakozott ki, ám a gól ismét a hazaiak nevéhez fűződött: emberelőnyben Császár közelről talált be. A záró harmadban mindkét félnek volt egy-egy meg nem adott találata, a végszót viszont Orbán Brance mondta ki, aki beállította a 6–1-es végeredményt.

A GYHK továbbra is hibátlanul menetel mindhárom fronton.

Forrás: Székely Sport

Fotó: GYHK/Szász Adorján