Erdély

A kolozsvári rangadón sem tudta megszakítani nyeretlenségi sorozatát a Kolozsvári CFR


2-2-re végződött a Kolozsvári U pályáján rendezett mérkőzés.

Kolozsvári derbi zárta hétfő este a román Szuperliga 11. fordulóját: a Kolozsvári CFR látta vendégül a Kolozsvári U csapatát.

Minden adott volt ahhoz, hogy a Kolozsvári CFR kilenc bajnoki találkozó után végre ismét győzelmet ünnepelhessen, hiszen a kilencedik percben Damjan Dokovic fejelt a kapuba egy szabadrúgást. 0-1

A 34. percben azonban egyenlítettek a hazaiak, miután Dino Mikanovic lövése megpattant egy védőn, ami megtréfálta a már a másik irányba vetődő Hindrich Ottót. 1-1

Három percre rá jött a hidegzuhany: Dan Nistor bólintásával máris fordított az U. 2-1. Louis Munteanu ugyan még a félidő vége előtt egyenlíthetett volna, de éles szögből nem tudott túljárni a kapus eszén. 

A fordulás után jelentősen felpörögtek az események, és az 54. perctől kezdve néhány minutum leforgása alatt mindkét fél kialakított helyzeteket, ám a befejezések hagytak kívánni valót  maguk után.

Nem úgy, mint Lorenzo Biliboc 58. percben leadott kísérleténél, ami védhetetlenül vágódott a hosszúba. 2-2. Több találatot már nem hozott a lüktető mérkőzés, így döntetlenre végeztek a felek.

A Vasutasok a bajnokság első fordulója óta nyeretlenek, hiába ült le a kispadra még a hetedik körben Andrea Mandorlini vezetőedző.

Fotó: Kolozsvári CFR/Facebook