Erdély

Őrzi százszázalékos hazai mérlegét a Gyergyószentmiklósi VSK


Legutóbb is begyűjtötték a három pontot hazai környezetben a gyergyóiak.

A Gyergyószentmiklósi VSK továbbra is megállíthatatlan hazai pályán: a 3. Liga idei szezonjában sorozatban harmadszor is győzelmet arattak saját közönségük előtt. A 6. fordulóban a CSM Vaslui érkezett Gyergyószentmiklósra, ám a vendégeknek ezúttal sem termett babér, hiszen a VSK hősies küzdelemmel és szervezett védekezéssel tartotta otthon a három pontot.

A találkozó már a negyedik percben fordulatot vett: Păun lendületes betörése után középre adott labdáját Toader fejjel szerencsétlenül a saját kapujába csúsztatta, így a hazaiak korán vezetést szereztek. Az öngólt követően a Vaslui átvette az irányítást, folyamatos nyomás alá helyezve a gyergyói védelmet. A hazai kapuban Frumuzache parádés formában védett, többször is bravúrral hárította a próbálkozásokat, ráadásul a kapufa is a segítségére sietett.

A második félidőben a vendégek még elszántabban rohamoztak, ám a VSK játékosai fegyelmezetten állták a sarat. Egy gyors kontrából akár növelhették is volna előnyüket, de László ziccerénél Dohotariu kapus mentette meg a Vasluit a biztosabb vereségtől.

A Gyergyószentmiklós így újabb értékes győzelmet könyvelhetett el, amelynek köszönhetően feljött a tabella 6. helyére. A soron következő fordulóban igazi rangadó vár a csapatra: idegenben mérkőznek meg a második helyen álló Cetatea Suceavával.

Forrás: Székely Sport 

Fotó: Portik Csaba/Gyergyói VSK