Hátulról a harmadik a román élvonal a fiatalok szerepeltetésében
Csak két ország első osztályában kapnak kevesebb játékidőt az U23-as labdarúgók.
A Román Labdarúgó-szövetség friss elemzése szerint Románia azon országok közé tartozik, ahol a legkevesebb lehetőséget kapják a fiatal futballisták. A vizsgálat alapját az UEFA jelentése adta, amely a húsz legerősebb európai élvonal bajnokságát elemezte ebből a szempontból. Az adatok összehasonlítása alapján kiderült: a 2024–2025-ös szezonban csak a török és görög kluboknál jutott kevesebb játékperc a 23 év alatti játékosoknak, mint a román Szuperliga csapatainál - írta meg a Székely Sport.
Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy Romániában kötelező szabály írja elő: minden csapatnak a mérkőzés teljes időtartama alatt szerepeltetnie kell egy hazai válogatottságra jogosult U21-es játékost.
Jóllehet kedvezőbb képet fest, hogy az U20-as korosztály összesen a játékpercek 4 százalékát töltötte a pályán, ami megegyezik az angol, német vagy portugál élvonal mutatóival, és jobb a spanyol vagy olasz adatoknál.
Az U23-as játékosok aránya sem sokkal kedvezőbb: mindössze 24 százalékot tesz ki, ami kevesebb mint fele annak, amit Belgiumban mértek, ahol a fiatalok a játékidő csaknem felében lehetőséget kapnak.
Fotó: Getty Images