Így vélekedett a négymeccses döntetlensorozatról Bödő Efraim Zoltán
Az FK Csíkszereda játékosa mást is kiemelt a sajtó képviselőinek.
Ilyés Róbert mellett, aki többek között az egész heti edzésmunkára is kitért, Bödő Efraim Zoltán és Anderson Ceara is nyilatkozott az FK Csíkszereda-Kolozsvári U bajnoki mérkőzés előtt.
A partiumi magyar középpályás kiemelte, hogy a hosszú ideje tartó veretlenségi szériájuk miatt jók a kilátásaik a 12. forduló előtt.
„Az, hogy négy meccse nem veszítettünk, ez egy nagyon pozitív dolog. A legutóbbi Aradi UTA elleni meccsünkön gólt sem kaptunk" - kezdte Bödő.
Később arra is kitért, hogy természetesen továbbra sem lehet más a cél, mint a hőn áhított első élvonalbeli siker megszerzése.
"Ezúttal a hazai pálya segítségével reméljük, hogy egy győzelmet is magunk mögött tudhatunk.”
Emlékezetes, hogy az érmihályfalvi születésű középpályás szerezte a csíkiak történelmének "első" gólját a Szuperligában, még az első fordulóban rendezett Bukaresti Dinamo elleni bajnoki találkozón. Pontosabban ő volt az első Csíkszereda-játékos, aki ezt megtette, hiszen a klub ténylegesen első találata öngól volt.
Forrás: Székely Sport
Fotó: Bödő Efraim személyes archívuma