Úgy tűnik, marad a sörkorlátozás a romániai stadionokban
Hiába támogatja a szurkolók többsége a szabályozás megszüntetését.
Megtorpanni látszik a Dragomir-törvény eltörlését célzó kezdeményezés, így egyelőre még várni kell arra, hogy ismét sört lehessen vásárolni a futballmérkőzéseken- írta meg a Maszol.
Noha a javaslat széles körű politikai és civil támogatást élvez, a gazdasági bizottság és a kormány egyaránt negatív véleménnyel van róla. Ráadásul a héten a törvénytervezet hallgatólagos elfogadásának határidejét 45-ről 60 napra hosszabbították.
A módosítás lényege nem csupán az 5 fok alatti alkoholtartalmú italok árusításának engedélyezése lenne, hanem több más, a 4-es számú törvényben szereplő megszorítás eltörlése is.
Ilyen például az, hogy a stadionok befogadóképességének csupán 90 százalékára lehet jegyet eladni. Emellett engedélyeznék a pirotechnika használatát a lelátókon.
A kormány álláspontja szerint mindez komoly biztonsági kockázatokat hordoz: a stadionokban ittas szurkolókat vészhelyzet esetén nehezebb kimenekíteni. A javaslat támogatói viszont azzal érvelnek, hogy a szurkolók jelen esetben előre elfogyasztják az alkoholt, az enyhébb italok árusítása pedig mérsékelhetné az erős szeszek fogyasztását.
Fotó: Getty Images