Batzula Hunor kezdett a román U18-as válogatottban
A Sepsi OSK saját nevelésű játékosa az első perctől fogva a pályán volt Törökország ellen.
Batzula Hunorra kezdőként számítottak a román U18-as válogatott Törökország elleni barátságos mérkőzésén - számolt be róla a Sepsi OSK hivatalos közösségi oldala. A 90 perc 0-0-s döntetlennel ért véget.
Még szeptember 26-án vált hivatalossá, hogy a sepsiszentgyörgyi születésű szélső bekerült a román korosztályos nemzeti csapat keretébe a soron következő három találkozóra.
Batzula legközelebb 11-én, szombaton bizonyíthat címeres mezben, akkor Portugália lesz az ellenfél, míg 14-én, kedden a spanyol U18-as együttes ellen léphet pályára.
A 17 éves játékos számára remekül indult a szezon, ugyanis az első három bajnoki találkozón egyaránt a kezdőcsapatba nevezte Ovidiu Burca vezetőedző. Az eddig lejátszott kilenc fordulóból hétszer is lehetőséget kapott a Sepsi első csapatában.
Fotó: Sepsi OSK/Facebook