Erdély

A Sepsi OSK-tól a Villarrealhoz - Miklós Bence előtt fényes jövő áll


A gelencei születésű ifjú játékos idén nyáron került a Sárga Tengeralattjáró utánpótlásába.

A 2013-as születésű tehetség jelenleg Spanyolországban, a CD Castellón Akadémián bontogatja szárnyait, miután kemény munkával és kitartással kivívta a lehetőséget, hogy a világ egyik legkomolyabb futballnemzetében fejlődhessen tovább - írta meg a Székely Sport

Bence hatévesen kezdett futballozni a Kézdivásárhelyi Labdarúgó Iskolában Csengeri Attila edző capatában, majd három év után a Sepsi OSK-hoz igazolt, ahol szintén három idényt töltött. A 2024–2025-ös szezonban már Magyarországon, a Puskás Akadémiában szerepelt, ahol 28 mérkőzésen kilenc gólt jegyzett. A nyár folyamán az FK Csíkszeredával készült, augusztusban pedig Spanyolországban próbajátékon vett részt, ahol edzéseken és különböző fizikai, technikai felméréseken bizonyította tehetségét. A pozitív visszajelzések után a klub meghívta akadémiájára.

Volt edzője, Csengeri Attila szerint Bence rendkívül szorgalmas, elszánt és kiváló munkabírású játékos, aki gyorsaságával, robbanékonyságával és érett döntéshozatalával emelkedik ki társai közül. Hozzátette: szülei minden áldozatot meghoznak, hogy fiuk álma valóra váljon. Ha fejlődése töretlen marad, a székely fiú előtt akár a legmagasabb szintek is megnyílhatnak.

Fotó: Csengeri Attila archívuma