Erdély

Andrea Mandorlini a játékvezetőt hibáztatta, amiért csapata pontot vesztett Csíkszeredában


A Kolozsvári CFR olasz vezetőedzője értékelt a mérkőzés után.

Andrea Mandorlini, a Kolozsvári CFR vezetőedzője levonta a következtetéseket, miután csapata 2–2-es döntetlent játszott az FK Csíkszereda otthonában, a Szuperliga 5. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Mandorlini úgy véli, hogy csapata egyértelműen jobb volt, és meg kellett volna nyernie a találkozót. A vezetőedző a játékvezetőt okolta azért a tizenegyesért, amelyből Paszka a hosszabbításban 2–2-re alakította az állást.

„Több helyzetünk volt, mi voltunk a jobb csapat. Ami a tizenegyest illeti, azt nagyon könnyen megítélték, de most már mindegy. Rengeteg lehetőségünk volt a gólszerzésre, de ez a futball. Ha nem zárod le a meccset, hibák történhetnek.

Azért jöttünk ide, hogy nyerjünk, és nagyon jó mérkőzést játszottunk, birtokoltuk a labdát, kár ezért a végén kapott gólért, ami miatt keserű szájízzel távozunk." 

Ezt követően a sok bekapott gólról is elmondta a véleményét a Vasutasok szakvezetője. 

"Ez a probléma már azelőtt is megvolt, mielőtt ideérkeztem volna a CFR-hez: a csapat túl könnyen kap gólokat. Ennek ellenére szeretném kiemelni a pozitívumokat: jól játszottunk, és megérdemeltük volna a győzelmet.

A célunk legalább a rájátszásba jutás. Nem mondhatom, hogy elégedett vagyok, mert egy ponttal távozni innen nagyon kevés.

- mondta Mandorlini a Prima Sportnak.

Forrás: GSP

Fotó: GSP