Ovidiu Burca szerint jól alkalmazkodtak a műfüves pályához
A Sepsi OSK vezetőedzője elégedett volt csapata teljesítményével.
Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, a Sepsi OSK győzelemmel folytatta a másodosztályú szereplését a válogatott szünetet követően.
Az idegenbeli, Bákó elleni siker fényét csak tovább növelte, hogy műfüves pályán sikerült begyűjteni a három pontot. Ovidiu Burca vezetőedző erre is kitért.
„Ez egy olyan meccs volt, amelyen a csapat igazi karaktert mutatott. Nem könnyű ezeken a műfüves pályákon jól teljesíteni, de tetszett a játékosok hozzáállása, a csapatszellem.
Nagyon jól alkalmazkodtunk a körülményekhez, és úgy érzem, mi voltunk a stabilabb, a dominánsabb gárda, mi érdemeltük meg a győzelmet.”
Burca emellett egy másik hátráltató tényezőt is megemlített.
„Amíg a pálya nedves volt, jól játszottunk. Miután eltűnt a harmat és a talaj felszáradt, gondjaink akadtak a játék irányításával. De a végén a fiúk remekül küzdöttek, agresszívan, kompaktan védekeztek" - vélekedett.
A mérkőzésen javarészt sikerült semlegesíteni az ellenfél játékát - azt is elmondta, hogy hogyan.
„Az ellenfél nem tudott meglepni bennünket, mert előzetesen nagyon jól kielemeztük őket. Tudtuk, hogy egyszerű, de intenzív és nagyon direkt futballt játszanak.
Mi voltunk az a csapat, amely jobban akarta a győzelmet. Nem hiszem, hogy sok együttes fog itt nyerni. Biztos vagyok benne, hogy ez a győzelem értékes lesz" - állította a háromszékiek mestere.
Forrás: Székely Sport
Fotó: Sepsi OSK/Facebook