Erdély

Megint vezeti a csoportját a Kézdivásárhelyi SE


Már hetedik győzelmét aratta a KSE a harmadosztályban.

Nyolc lejátszott mérkőzésen csupán egyszer szenvedett vereséget a Kézdivásárhelyi SE, és azzal a tudattal várta a Dacia Unirea Brăila elleni találkozót, hogy egy győzelem esetén akár élre is állhat a 2-es csoportban. 

Már az első félidőben 2-0-s előnyt dolgozott ki a Kézdivásárhely. Előbb Nechita-Meiu Iulian volt eredményes a 14. percben, majd a 43. minutumban Varga Máté megszerezte első gólját a KSE színeiben. 

Liviu Negoiță vezetőedző remek érzékkel cserélt a második félidőben, hiszen a padról beálló Plaiasu Rares a 60. percben végleg eldöntötte a három pont sorsát. Jóllehet itt nem álltak meg a kék-fehérek, és a 73. percben Barta Norbert megadta a kegyelemdöfést a Braila csapatának. 

Negoita óvatosan értékelte azt a tényt, hogy újfent első helyen áll a KSE, állítása szerint ugyanis hosszú még az idény. 

„Az eredmény híven tükrözi a pályán történteket, végig uraltuk a játékot, a különbség nagyobb is lehetett volna, azonban sok lehetőséget kihagytunk. Így sem lehetünk elégedetlenek, örülünk az eredménynek és dolgozunk tovább, hosszú még a bajnokság” -  fogalmazott a Székely Sportnak

Fotó: KSE/Facebook