Továbbment a Kontinentális Kupában a Gyergyói Hoki Klub
Hazai pályán zárta a sorozat első körét a gyergyói együttes.
A Gyergyói HK remetei otthonában a Crvenza Zvezda ellen 13-0-ra nyert a Kontinentális Kupa első körének nyitómérkőzésén. Ezt követően a Budapest Jégkorong Akadémia HC ellen aratott 4-1-es győzelmet szombaton, majd vasárnap ukrán elllenfelét is két vállra fektette, ezzel továbbjutott.
A magyar és az Erste Liga-bajnok ütközetén a gól nélküli első harmad után gyorsan duplázott a székely klub Bodo Christopher révén, majd a 27. percben már 3-0 volt az állás. Nagy Gergő szépített ugyan, de a záró játékrész is hazai találattal kezdődött, ezzel eldőlt a meccs.
Vasárnap a szintén veretlen Kremencsukkal szemben juthattak tovább a gyergyóiak. A mérkőzés elején Zaharcsenko öt percig tudta megőrizni kapuját góltól, ám Gerads emberelőnyös találata megnyitotta a gólcsapot. A gyergyóiak nemcsak létszámfölényben, hanem emberhátrányban is villogtak: Vincze növelte az előnyt, majd Haaranen kettős fórból a harmadik gyergyói gólt is belőtte az első harmad végére.
A második játékrész rögtön Imre hatalmas bombájával indult. A Székely Sport szerint a GYHK játéka olyan volt, amit ritkán látni akár a romániai, akár az Erste Ligában. A gólok záporoztak, a második szünetre már 7–0 állt a kivetítőn, a hazai közönség pedig ünnepelhetett.
A harmadik harmadban sem hagyott alább a gyergyói lendület. Juurikkala együttese minden játékelemben felülmúlta ellenfelét, és stílusos, fölényes győzelemmel zárta a tornát.
Második győzelmével a Gyergyói Hoki Klub az első helyen végzett, és bejutott a Kontinentális Kupa elődöntőjébe, ahol november 14–17. között a francia bajnok Angers, az olasz Cortina és a lett Mogo Riga ellen küzdhet a döntőbe jutásért.
Fotó: Szász Adorján/GYHK