Először nyert otthonától távol, tovább szárnyal az FK Csíkszereda
Sikerével megelőzte hétfői ellenfelét a hargitai klub.
Hat veretlen mérkőzéssel a háta mögött utazott Nagyszebenbe az FK Csíkszereda, ahol a Herrmanstadt volt az ellenfele a Szuperliga 13. fordulójában.
A 15. percben egy szögletet végzett el a Hermannstadt, ami után kapura is tudott fejelni az egyik támadó, ám Bloj Erwin a gólvonalról menteni tudott. A 28. percben ismét közel járt a vezetés megszerzéséhez a hazai együttes, ezúttal egy kontratámadás végén Marko Gjorgjievski belsőzött a kapu mellé. A későbbiekben is a nagyszebeniek veszélyeztettek, a 32. minutumban letámadás révén szerezték meg a játékszert, de az akció végén ezúttal sem találtak kaput. Két perccel rá egy pontrúgásnál kellett résen lennie Pap Eudárdnak.
Ugyanakkor nemcsak a hazaiaknak, hanem a csíkiaknak is sikerült az ellenfél térfelén történő labdaszerzésből nagy helyzetet kialakítani. Sőt, Eppel Márton egy rossz hátrápasszt követően egy az egyben találta magát a kapussal szemben, aki mellett eltolta a labdát, és az üres kapuba passzolt! 0-1.
Még az első játékrészben igyekezett kiegyenlíteni a Hermannstadt. Előbb Antoni Ivanov távoli lövését védett Pap Eduárd, majd Kevin Ciubotaru kísérleténél már ő is tehetetlen volt, csak a felsőléc mentette meg az FK-t a bekapott góltól.
A második játékrészben tovább fokozták a nyomást a fehér mezesek, ehelyett viszont a csíkiak növelték az előnyüket. A 78. percben egy labdavesztés követően támadtak vissza kellő intenzitással, és a megszerzett labdából Soufiane Jebari ragasztott egy bombagólt az ellenfél kapujába. 0-2. A spanyol játékos először volt a kezdőcsapat tagja az idei szezonban, ezt rögtön egy góllal hálálta meg.
Az eredmény már nem változott a folytatásban, így a Csíkszereda története első idegenbeli sikerét aratta az első osztályban. Ennek tetejébe a veretlenségi sorozata már hét bajnoki mérkőzésre terjed ki! 12 pontjával pedig a megelőzte a Hermannstadttot, jelenleg a 14. helyen áll Ilyés Róbert gárdája.
Fotó: FK Csíkszereda/Facebook