"Az utóbbi időben a csapat sokkal összetartóbb lett" - Ilyés Róbert az FK Csíkszereda első idegenbeli győzelméről
A csíkiak trénere elismerte, hogy a szerencse is kellett a győzelemhez.
Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, az FK Csíkszereda megszerezte első sikerét otthonától távol a Szuperligában, miután 2-0-ra legyőzte a Hermannnstadt együttesét.
A találkozót követően Ilyés Róbert vezetőedző elmondta, mi az egyik fő oka a csapat javuló formájának.
„Nagyon boldog vagyok, elsősorban a csapat miatt. Egységesek voltunk, és megmutattuk, hogy az előnyünk megtartása érdekében tudunk szenvedni is, ha kell. A második félidőben nem engedtük ellenfelünket helyzetbe kerülni.
Az utóbbi időben a csapat sokkal összetartóbb lett, és ennek jönnek is az eredményei”
- vélekedett a szakvezető.
A mérkőzéssel kapcsolatban azonban elismerte, hogy az első félidőben a szerencsével sem álltak hadilábon.
„Az első félidőben szerencsénk volt, a szünetben viszont sikerült kijavítani a gyengeségeinket. Ha nem lennének hibák, minden meccs 0–0-ra végződne.”
Emellett reagált arra is, hogy megelőzték a nagyszebenieket a tabellán, de állítása szerint nem foglalkozik különösebben a liga állásával.
„Nem szeretek ránézni, mert nem mindig tükrözi a valóságot. Most először megnéztem, de a rájátszás még nagyon messze van.
Sok nálunk erősebb és értékesebb csapat van. Dolgoznunk kell tovább, és alázatosnak kell maradnunk”
Forrás: Székely Sport
Fotó: Orbán László