Újabb edzőváltáson van túl a Kolozsvári CFR
Andrea Mandorlinivel a kispadon mindössze egy bajnoki mérkőzést tudtak megnyerni a Vasutasok.
A Kolozsvári CFR hivatalosan is bejelentette, hogy már nem Andrea Mandorlini a csapat vezetőedzője, aki alig két hónapig irányította az együttest. Ez idő alatt a nyolcból egy bajnoki találkozót húzott be a CFR (öt döntetlen és két vereség mellett), illetve a Hacken elleni, már tulajdonképpen tét nélküli Konferencia Liga-selejtezőn tudott még győzni.
Az olasz szakember távozásával ideiglenesen a másodedzők, Ovidiu Hoban és Laurențiu Rus veszik át a csapat felkészítését, amíg a klub megtalálja a megfelelő embert a kispadra.
A kolozsvári klubnál az elmúlt hetekben több változás is történt: Cristian Balaj távozását követően Iuliu Mureșan tért vissza az elnöki posztra, aki korábban hosszú éveken át vezette a CFR-t.
Sajtóhírek szerint két név merült fel komolyan Mandorlini utódjaként: Dorinel Munteanu, aki tavasszal rövid ideig a Sepsi OSK kispadján ült, valamint Dan Petrescu, aki akár ötödik alkalommal térhetne vissza a kincses város csapazához, amellyel korábban több négy bajnoki címet is nyert.
Fotó: Kolozsvári CFR/Facebook
Forrás: Székely Sport