A döntetlenek is sokat érhetnek, vallotta Ilyés Róbert
Az FK Csíkszereda vezetőedzője vállalta a felelősséget a kihagyott tizenegyesért.
Az Erdély Sport is megírta, hogy a Petrolul elleni 1-1-es döntetlennel immáron hétmeccsesre duzzadt az FK Csíkszereda veretlenségi sorozata a Szuperligában.
Ilyés Róbert vezetőedző is talán inkább erről az oldalról közelítette meg az egy pontot hozó találkozót, amivel összességében elégedett volt.
„A döntetlenek is fontos pontokat hoznak a tabellán, így ezeknek is nagy jelentőségük van” - mondta, igaz, a találkozót kezdetén mutatott játékot már kifogásolta.
„Az első félidőben kissé megilletődötten kezdtünk, nem értünk oda az első labdákra, nem voltunk eléggé agresszívek. A tizenegyes is egy védelmi félreértésből született, nem volt kommunikáció a játékosok között, és egy teljesen ártalmatlan szituációból kaptunk büntetőt."
Ezután elmondta, kockázatosabb játékkal drukkoltak elő a második 45 percben, aminek majdnem meg is lett az eredménye.
„Örülök, hogy a játékosok jól reagáltak, visszajöttünk a meccsbe, még a szünet előtt sikerült egyenlítenünk, és a második félidőben szerintem mi voltunk a jobb csapat. Többet lőttünk kapura, irányítottuk a játékot.
Kicsit kockáztattunk, de nagyon szerettük volna megnyerni ezt a meccset. Közel voltunk hozzá, de a kihagyott tizenegyes miatt két nagyon értékes pontot veszítettünk.”
Szalay Szabolcs kihagyott büntetőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ő hibája, hogy a sértett végül a kapufát találta el.
„Magam vállalom a felelősséget, amiért Szalay kihagyta a büntetőt, mert nem szabadott volna pályán kívülről döntést hoznom. Pászka volt felírva, és neki kellett volna rúgnia. Szalay edzésen tízből tízet berúg, így sajnálom, hogy rossz döntést hoztam, ennek az ára pedig két elvesztett pont lett” - idézte a Székely Sport a trénert.
Fotó: FK Csíkszereda/Facebook