Erdély

Az újonc ellen vesztett két pontot a Sepsi OSK


Egészen a 78. percig úgy tűnt, hogy újabb győzelemmel tud tapadni az élbolyra a háromszéki együttes, ám ekkor Bogdan Ungureanu hibázott.

Két bajnoki győzelemmel a háta mögött azzal a reménnyel kezdte meg a Besztercei Gloria elleni hazai pályán rendezett másodosztályú bajnoki mérkőzését a Sepsi OSK, hogy ezúttal is begyűjti a három pontot. 

A 17. percben először Dimitri Oberlin révén volt lehetősége a hazaiaknak, ám a svájci támadó lövése elkerülte a kaput, akárcsak Nacho Heras és Daniel Virtej fejese néhány perccel később. 

Ugyan a 35. percben Heras és Bogdan Otelita összjátéka után egy középre tett labdából Cosmin Matei előtt adódott lövőhelyzet, ami azonban fölé szállt. Ezt sem lehetett tiszta lehetőségnek nevezni.

A félidő hajrájában is nyomott Ovidiu Burca csapata, de akcióból nem tudta bevenni ellenfele kapuját. Ezért jött kapóra a 45+2. percben elvégzett szöglet, amit a hosszún helyezkedő Virtej fejelt vissza a második hullámba, Matei pedig köszönte szépen, és a tizenhatos vonaláról a hálóba lőtt. 1-0

Az 50. percben éppen a gólszerző lódiult meg, két védő között is kapura tört, igaz, már túl közel járt a kapushoz, aki így hárított. Ugyanakkor csak nem sikerült lezárni a találkozót, hiszen az utolsó negyedürában járva Heras próbálkozása is mellé ment. 

Erre pedig csúnyán ráfázott a háromszéki gárda: 78. minutumban egy kósza, előre rúgott labdára jött ki egészen a tizenhatosa sarkáig Bogdan Ungureanu kapus, akit Maxwell Effiom átemelt, ezzel ledolgozva a Gloria hátrányát. 1-1

Ugyan Oberlinnak egy beadást követően még megvolt az esélye arra, hogy visszavegye a vezetést csapatának, végül viszont a háromszékieknek be kellett érniük a pontosztozkodással. 

Hiába kapott ki a hatodik, rájátszást érő helyen álló Chindia Targoviste, nem tudta megelőzni közvetlen riválisát a Sepsiszentgyörgy, amely így a nyolcadik helyen zárta a 11. játéknapot.

Kedden 16 órától székely derbi vár Sigér Dávidékra, ugyanis az FK Csíkszeredához látogatnak a Román Kupa csoportkörében. 

Fotó: Sepsi OSK/Facebook