Méltatta a csíki futballt a Román Labdarúgó-szövetség elnöke
"A csíkszeredai akadémia ma már Románia egyik legjobb utánpótlásközpontja" - vélekedett.
Răzvan Burleanu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elnöke Csíkszeredában járt, ahol részt vett a Hargita–Heves Sportbaráti Találkozón. A sajtó érdeklődésére a Csíkszereda román futballra gyakorolt hatásáról beszélt, és méltatta az akadémia munkáját. Az esemény több napon át zajlott Parajdon, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, ami magába foglalta az U17-es, fiú és lány megyei válogatottak egymás elleni mérkőzéseit. Emellett ez egy tapasztalatcsere volt a két régió edzői és játékvezetői között.
Burleanu volt az esemény díszvendége, akit elkísért Mihai Stoichiță, a Román Labdarúgó Szövetség szakmai igazgatója is. A Székely Sportnak előbbi nyilatkozott.
„Mindig örömmel látom, hogy amikor Csíkszeredába érkezem, a futball folyamatosan fejlődik – a férfiaknál és a nőknél egyaránt. Ami a női labdarúgást illeti, a válogatottunk nemrég barátságos mérkőzést játszott Ukrajna ellen, amely 1–1-es döntetlennel zárult, és örömmel mondhatom, hogy a keretben több csíkszeredai lány is helyet kapott.
Ugyanez elmondható az utánpótlás-válogatottakról is, hiszen rendszeresen vannak székelyföldi és csíkszeredai játékosok is a csapatokban. Ami a férfi labdarúgást illeti, a csíkszeredai akadémia ma már Románia egyik legjobb utánpótlásközpontja.
Örülünk, hogy a futball ilyen magas szintre jutott el Csíkszeredában, és természetesen az is büszkeség, hogy Csíkszereda férficsapata ma már a Szuperligában, azaz az ország legmagasabb osztályában szerepel" – zárta Burleanu.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol a székelyföldi jelképek romániai stadionokban való megjelenéséről, Burleanu így válaszolt:
„Inkább nem szeretnék ebbe a témába belemenni. Nem kell ezt a fajta vitát tovább táplálni."
Forrás: GSP
Fotó: Borbély Fanni