Erdély

Csúcsformában a harmadik Sepsi OSK II.


Már egyhuzamban a hatodik mérkőzését nyerte meg a Sepsiszentgyörgy farmcsapata.

Valósággal szárnyal a Sepsi OSK II., amely a nehézkes szezonkezdet után a CS Blejoi ellen a tizedik fordulóban már az ötödik, péntek délután pedig a CSM Râmnicu Sărattal szemben a hatodik sikerét könyvelhette el sorozatban.

A Blejoi elleni mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, de Nistor Ákos lövése és Batzula Hunor szabadrúgásgólja révén a háromszékiek elhúztak 2-0-ra. A kétgólos vezetés pedig Gedő Hunor védéseinek köszönhetően elég volt a három pont megszerzéséhez, hiszen a vendégek csak megfelezni tudták a hátrányukat, eltűntetni már nem - közölte a Székely Sport

A 2-es csoport 11. körében a CSM Râmnicu Sărat ellen még kevesebb kérdést hagyott a nyitva az első félidő végére Nagy Sándor együttese, hiszen az első 20 percen belül Truța Vlad és Matei Sorin is betalált, majd a 34. percben Kocsis Norbert tovább növelte a piros-fehérek előnyét. 

Ezzel azonban nem elégedett meg a fordulást követően az OSK, és Păcuraru Luca, valamint Nistor Ákos találatával már gól volt a két csapat között. A Székely Sport megjegyzi, hogy akármennyire is hihetetlen, nem ez volt a Sepsi második csapatának legnagyobb arányú győzelme ebben a szezonban, ugyanis a hatodik játéknapon a Dacia Unirea Brăilát tömték ki hat találattal.

Összességében tehát hat találkozó óta hibátlanok a háromszékiek, az eddig szerzett 20 pontjukkal feljöttek a 12 csapatos csoport harmadik helyére. A 12. fordulóban a CSO Plopeni elleni idegenbeli összecsapáson folytathatják menetelésüket. 

Fotó: Tuchilus Alex